Terhesgondozási vizsgálatok

Terhesgondozás

Terhesgondozási vizsgálatok

A terhesség korai szakaszától kezdve érdemes odafigyelni az anya és a magzat egészségi állapotára, fejlődésére. Ezt szolgálja a várandóság alatt a kötelezően elvégzendő vizsgálatok valamint orvos által javasolt szűrésekre, illetve anyai/magzati állapot felmérésre szolgáló vizsgálatok. A várandósgondozást szülész-nőgyógyász szakorvos végzi, szorosan együttműködve a házi orvossal, valamint a védőnői szolgálattal. A Duna Medical Centerben minden eszköz rendelkezésre áll, hogy biztosítsuk a magzat és édesanya megfelelő ellátását 40 héten keresztül.

A legfontosabb vizsgálatok a terhesgondozás során

A terhesgondozás során a 38. hétig 4 hetente, majd hetente, túlhordás esetén pedig két naponta szükséges megjelenni a megfelelő szűréseken

A terhesgondozás vizsgálatai minden esetben anyai és magzati paraméterek ellenőrzéséből áll.

Anyai paraméterek esetében vérnyomás, pulzus, testsúly rendszeres nyomon követése, trimeszterenkénti anyai vér és vizeletmintából labor vizsgálatok.

A magzat esetében pedig a szívműködést, a fejlődés mértékét ellenőrizzük, illetve a belső szervek állapotát, a méhlepény és a magzatvíz minőségét.

A terhesgondozás során két alkalommal kerül sor genetikai vizsgálatra, melynek segítségével már a terhesség korai időszakában kiszűrhetők az esetleges rendellenességek.

Vizsgálatok:

  1. I. Trimeszteri genetikai szűrés – betöltött 12-13 hét
  2. II. Trimeszteri genetikai vizsgálat – betöltött 19-20 hét
  3. III. Trimeszteri átfogó ultrahang – betöltött 30-32 hét

A magzati szívultrahang vizsgálata speciális vizsgálat, amely a magzat szívének anatómiai és működésbeli vizsgálatára vonatkozik, valamint a nagy erek állapotára és keringési viszonyaira terjed ki.

Intézményünkben jelenleg ez a szolgáltatás nem elérhető. Érdeklődjön kezelő orvosánál.

Kiterjesztett NIPT (noninvazív prenatális teszt) - korszerű magzati genetikai vizsgálat

A molekuláris genetikai vizsgálatok gyors ütemű fejlődésének köszönhetően új lehetőség nyílt a magzati diagnosztikában. Lehetővé vált, hogy egy egyszerű anyai vérvétellel, az anyai vérben keringő magzati eredetű DNS-t vizsgáljuk és ezzel lehetőség nyílt arra, hogy az eddig csak invazív módszerekkel elvégezhető genetikai, illetve kromoszóma-vizsgálatokat mára jó hatékonysággal elvégezzük. A módszer képes a magzat teljes kromoszóma állományát nagy pontosággal feltérképezni. A szűrésről bővebben ide kattintva olvashat.

A terhességgel járó leggyakoribb problémák

A várandósság ideje alatt az édesanyának fokozottan figyelnie kell az egészségére. Előfordulhatnak olyan betegségek, amelyek nem csak őt, de a magzatot is veszélyeztethetik, ha nem kezelik időben. Ilyen előforduló probléma lehet:

  • a terhességi cukorbetegség: ennek ellenőrzésére a terhesség második trimeszterében kerül sor, de a vérvételek során is kifejezetten figyelnek a vércukor értékére. A terhesség alatti cukorbetegség megnövelheti a későbbi 2-es típusú diabétesz kialakulását.. A gesztációs diabétesz bárkit érinthet, de a túlsúlyos kismamák, a 35 év feletti nők, vagy a korábban inzulinrezisztens nők esetében magasabb a kockázati arány. A nem időben felismert és nem kezelt terhességi cukorbetegség koraszüléshez, nagy magzati születési súlyhoz vagy méhlepény korai elöregedéséhez is vezethet.
  • terhességi magas vérnyomás: Kihatással van mind az anya, mind pedig a magzat keringésére. Kezeletlen magasvérnyomás további szövődményeket vonhat maga után.
  • visszerek: a várandóság alatt megváltozott keringés és a súlygyarapodás terhesség előre haladtával fokozódik a kismedencei vénák tágulása,változik a vénás keringés, ami visszerek kialakulását A visszeresség és kitüremkedő erek ödémához, nehéz lábérzéshez, lábfájdalmakhoz, feszüléshez vezetnek. Mivel ilyenkor a visszerekben megnő a nyomás, érdemes elkerülni a hosszú ideig tartó lábterhelést és állást, és a tartós melegvizes fürdőzést.

Terhesgondozási csomagok

A várandós kismamák részére terhesgondozási csomagokat állítottunk össze, melyek kedvezményes lehetőséget biztosítanak a várandósság ideje alatt szükséges vizsgálatok és szolgáltatások igénybevételére. Ezekről kérjük, tájékozódjon ide kattintva.

Árak
  • Cisztás fibrózis hordozóság szűrés (New Era Genetics)
    45 000 Ft
  • CTG vizsgálat - kiértékeléssel
    36 000 Ft
  • Genetikai ultrahang vizsgálat 12-13. hét
    49 000 Ft
  • Genetikai ultrahang vizsgálat 18-20. hét
    49 000 Ft
  • Integrált teszt 1-3. trimeszter értékekből 94 % Down
    36 000 Ft
  • Kombinált teszt 12-13. hét + genetikai ultrahang
    75 000 Ft
  • NIFTY pro teszt
    235 050 Ft
  • NIFTY pro teszt ikerterhesség esetén (1 db)
    212 180 Ft
  • NIPT alap - KromoCare1
    175 500 Ft
  • NIPT kiterjesztett - KromoCare2
    222 750 Ft
  • PrenaGenetics Alap
    99 000 Ft
  • PrenaGenetics Monogen
    395 000 Ft
  • PrenaGenetics Optimum
    199 000 Ft
  • PrenaGenetics Origin
    395 000 Ft
  • PrenaGenetics Plus
    229 000 Ft
  • PrenaGenetics Total
    595 000 Ft
  • SMA hordozóság szűrés (New Era Genetics)
    95 000 Ft
  • Szakorvosi vizsgálat + CTG + ultrahang (Flowmetria)
    44 000 Ft
  • Szakorvosi vizsgálat + ultrahang
    37 000 Ft
Az árak tájékoztató jellegűek