Foglalkozás-egészségügy

Szakrendelések

Foglalkozás-egészségügy

Foglalkozás-egészségügy A Munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. Törvény elrendeli, hogy minden munkáltató foglalkozás-egészségügyi szolgáltatást (korábbi nevén üzemorvosi szolgáltatást) köteles biztosítani valamennyi munkavállalója számára. A foglalkozás-egészségügyi vizsgálatnak főként preventív, megelőző szerepe van: célja a munkakörre való alkalmasság felmérése, illetve a munkahelyi megterhelés és a munkahelyi kórokozó tényezők hatásának ellenőrzése.

Tájékoztatjuk kedves pácienseinket, hogy foglalkozás-egészségügyi vizsgálatot csak a velünk szerződött munkáltatók munkavállalói számára végzünk!

A foglakozás-egészségügyi vizsgálat kategóriái

Foglalkozás-egészségügy - „A” kategória

A legnagyobb veszélyességi kockázattal járó tevékenységeket öleli fel. Ilyenek a bányászat, a kohászat fizikai munkakörei, a rákrizikós munkahelyek, a sugárzó anyagokkal dolgozók, a korkedvezményre jogosító munkakörök, az ismeretlen vegyianyaggal dolgozók, ill. a vasúti, légi és vízi közlekedésben szakszolgálati vizsgához kötött munkakörök valamint ide tartoznak azok a munkavállalók is, akik nem fizikai munkakörben dolgoznak, de az „A” foglakozás-egészségügyi osztályt indokoló környezetben töltik munkaidejük több mint 50%-át.

Foglalkozás-egészségügy - „B” kategória

Ehhez az osztályhoz tartoznak az alábbi gazdasági tevékenységek fizikai munkavállalói:

mezőgazdaság, vadgazdálkodás, erdőgazdálkodás, építőipar, élelmiszerek és italok gyártása, dohánytermékek gyártása, textíliák gyártása, ruházati termékek gyártása, szőrmekikészítés és festés, bőrkikészítés, bőrtermékek és lábbeli gyártása, fafeldolgozás, kőolaj-feldolgozás és kokszgyártás, vegyi alapanyagok és termékek gyártása, gumi és műanyag termékek gyártása, nemfém ásványi termékek gyártása, nyersanyag visszanyerése hulladékból, szárazföldi és csővezetékes szállítás, vízi szállítás, légi szállítás, bútorgyártás, egészségügyi és szociális ellátás, állategészségügyi tevékenység, nyomdaipari termékek gyártása. A „B” kategóriának megfelelő ellátást igényelnek azok is, akik a „B” foglalkozás-egészségügyi osztályt indokoló munkakörnyezetben töltik munkaidejük több mint 50%-át.

Foglalkozás-egészségügy - „C” kategória

A „C” foglalkozás-egészségi osztályba sorolhatjuk az „A” foglalkozás-egészségi osztályba nem tartozó ág, ágazat, alágazat, szakágazat ipari, szolgáltató, kutató, számítástechnikai tevékenységgel kapcsolatos fizikai munkaköreiben dolgozókat, valamint azokat a nem-fizikai munkakörök munkavállalóit, akik a „C” foglalkozás-egészségi osztályt indokoló munkakörnyezetben töltik a munkaidejük több mint 50%-át.

Foglalkozás-egészségügy -  „D” kategória

Ide sorolhatók a kutatás-szervezési, kulturális, oktatási és egyéb adminisztratív tevékenységet végző munkavállalók, illetve az „A”, „B”, „C” foglakozás-egészségügyi osztályba sorolt tevékenységek nem-fizikai munkaköreiben dolgozó, más osztályba nem sorolt munkavállalói.

Az egyes kategóriákhoz tartozó foglakozás-egészségügyi vizsgálat elemei eltérnek egymástól. A vizsgálatok egyénre szabottak, egyes speciális munkakörök esetében pedig további vizsgálatokkal is bővülhetnek. A Duna Medical Centerben igényre szabottan vállaljuk a munkavállalók foglalkozás-egészségügyi vizsgálatát. A vizsgálatokat „egy fedél alatt”, előre egyeztetett időpontban végezzük.

Audiológiai vizsgálatra jelenleg intézményünkben nincs lehetőség, megértésüket köszönjük.

Dr. Deák Anikó
Dr. Deák Anikó
Foglalkozás-egészségügyi szakorvos
Dr. Koncz Piroska
Dr. Koncz Piroska
Foglalkozás-egészségügyi szakorvos
Dr. Nagy Marcell
Dr. Nagy Marcell
Foglalkozás-egészségügyi szakorvos
Dr. Petőházi Melinda
Dr. Petőházi Melinda
Foglalkozás-egészségügyi szakorvos
Dr. Révész Beatrice Melinda
Dr. Révész Beatrice Melinda
Foglalkozás egészségügyi szakorvos
Dr. Tóth-Domán Judit
Dr. Tóth-Domán Judit
Foglalkozás-egészségügyi szakorvos
Dr. Deák Anikó
Dr. Deák Anikó
Foglalkozás-egészségügyi szakorvos
Dr. Koncz Piroska
Dr. Koncz Piroska
Foglalkozás-egészségügyi szakorvos
Dr. Nagy Marcell
Dr. Nagy Marcell
Foglalkozás-egészségügyi szakorvos
Dr. Petőházi Melinda
Dr. Petőházi Melinda
Foglalkozás-egészségügyi szakorvos
Dr. Révész Beatrice Melinda
Dr. Révész Beatrice Melinda
Foglalkozás egészségügyi szakorvos
Dr. Tóth-Domán Judit
Dr. Tóth-Domán Judit
Foglalkozás-egészségügyi szakorvos
Szakorvosok böngészése