Esztétika - 3in1 bőrmegújítás

A kor előrehaladtával a bőr fáradtabbnak, fakóbbnak látszik, megjelennek az első ráncok, foltok, az arcon lévő erek is láthatóvá válnak. A 3in1 lézeres kezelésnek köszönhetően azonban egyszerre enyhíthet ezeken a tüneteken, hogy arca fiatalabbnak, élettel telibbnek látszódjon.

Hogyan működik?

Első lépésben a lézerfény az elszíneződéseket kezeli – ezek lehetnek barna foltok, szeplők,  majd az erek következnek– ezzel egyenletesebbé téve az arc megjelenését. Harmadik lépésben a bőr gyengéd megújítása következik. Ennek során a lézertechnológiának köszönhetően a bőr kollagén és elasztin termelése megindul, amely hozzájárul a bőr szerkezetének helyreállításához. Így az arc apróbb sérülései, mint a ráncok, vagy hegek is eltűnnek.

Milyen eredményekre számíthat?

A 3in1 arckezelés kisebb fájdalommal, kellemetlenséggel járhat. A kezelést követően a bőr kipirosodhat és megduzzadhat, ami pár nap után elmúlik. Már az első kezelés után látható az eredmény, de a kívánt hatás érdekében további 1-2 kezelésre is szükség lehet, amelyet az Ön kezelő orvosa határoz meg. Két kezelés között legalább 1 hónapnak kell eltelnie. A barna foltok átmenetileg sötétebbé válhatnak a kezelés hatására, de ezek néhány hét alatt elhalványulnak. A hegek és ráncok kisimulása tovább tarthat, de hat hónapon belül látványos javulás áll be a bőr állapotában. A kezelés szinte minden bőrtípuson alkalmazható.

A lézeres kezelésről:

  • 1-3 kezelés szükséges a végleges hatás eléréséhez
  • fájdalommal járhat
  • akár azonnal visszatérhet mindennapi tevékenységeihez.

 

Előtte-utána képek (3,3,2,1,2 kezelés után):