Hírek

Hírek

Mitől lehet véres a széklet?

2019-10-02
A székletünk egész sokat elárul rólunk, egy szakember már a színéből vagy az állagából is tud következtetni a probléma gyökerére. Az aranyér pedig nem az egyetlen lehetséges gond, ami vérző hátsót eredményezhet. Dr. Sipos Péter, a Duna Medical Center sebész szakorvosa elmondja, miért fontos véres széklettel orvoshoz fordulnunk, és mit tehetünk annak érdekében, hogy ne fokozzuk a bajt.
Mitől lehet véres a széklet?

Beleink vérzése bármilyen életkorban előfordulhat, fiatalabbaknál inkább gyulladásra, sérülésre, végbélrepedésre utal, idősebb korban pedig polip vagy a tumor gyakoribb panasza. Egy biztos, hogy a rostszegény és ülő életmódunknak is nagyban köszönhető, hiszen ezek kihatással vannak a székletürítési szokásainkra is.

 

Mire utalhat a véres széklet?

Mindig figyelnünk kell és folyamatos önvizsgálatot tartani annak érdekében, hogy a legapróbb változással is tisztában legyünk. A friss szülők sem véletlenül követik erőteljesen nyomon újdonsült csemetéjük minden pelenkaváltását, hiszen nagyon sokat elmondhat a gyerek állapotáról a széklete. Ez felnőttkorban sem szűnik meg, csak megfeledkezünk az önvizsgálatról.

A legtöbb esetben az aranyér vagy a repedés okozhat a végbél területén vérzést. Minél közelebbről származik a vér a végbelünkhöz, annál inkább élénkpiros színű. De megkülönböztetünk fekete, úgynevezett szurokszékletet is, aminek fekély állhat a hátterében, és a gyomorban lebomló vér maradéka színez meg. Véres székletünk természetesen ennél sokkal több okból kifolyólag lehet, mint például véralvadás zavar, bélgyulladás, jóindulatú polip, vagy rosszabb esetben daganat. Kockázatát növeli a véralvadásgátló szedése vagy a májbetegségek miatti fehérje hiányos állapot kialakulása. Ha egyéb tüneteket is észlelünk, azaz fájdalom, diszkomfortérzet, étvágytalanság vagy fogyás jelentkezik, azonnal forduljunk orvoshoz!

 

 

3 fontos teendő, ha véres székletet tapasztalunk

  1. Ha a székletünk színéből látjuk, hogy valami nincs rendben, akkor gyógyszertárban is kapható gyorsteszt segíthet a vér eredetének megállapításában. Ez nem helyettesíti az orvosi szakvéleményt, de beigazolhatja gyanúnkat.
  2. Bármilyen típusú vérzésünk is van, kerüljük a nagyobb terheléssel, emeléssel járó tevékenységeket és az nagy fizikai teljesítményt igénylő sportokat. A medencefenék mozgatása fokozza mind az aranyeres, mind pedig a végbél repedéséből eredő problémát.
  3. Ha néhány napon belül nem szűnik meg a panaszunk, mindenképpen forduljunk orvoshoz, és kérjünk proktológiai vizsgálatot.

 

Mit jelent a proktológiai vizsgálat?

A proktológiai vizsgálat –, tehát végbéltükrözés – a végbélcsatornát és végbelet vizsgálja, különösen az aranyerek, végbélrepedés, polip, végbélsipoly és nemi úton terjedő betegségek tekintetében. A bélben előforduló polipok kezdetben nem okoznak panaszt, és méretüktől függően tükrözés közben el is tudják távolítani azokat. A vastagbéltükrözés egy gyors vizsgálat, ami során a befújt gáz ugyan okozhat kellemetlen feszülést, azonban az altatásban végzett tükrözés során nem éljük meg, mivel ébredés előtt a gázt leszívják, így azt követően semmit nem érzünk az egészből. A jóindulatú polipok életkortól függetlenül jelentkezhetnek, és kialakulásuk több mint 10 évet is igénybe vehet. Ezek a polipok alakulhatnak át később vastagbélrákká, mely megjelenését követően akár 2 év alatt már áttéteket is okozhat.

Ennek megelőzése céljából már 40 éves kortól érdemes szűrővizsgálatra járni, akinek pedig volt korábban ilyen típusú betegség a családjában, azok hatványozottan ki vannak téve ennek a veszélynek. Ötven éves kor felett jelentősen megemelkedik a bél daganatos megbetegedéseinek kockázata, ezért ennek a korosztálynak és a fiatalabb, ám a betegsédre hajlamos embereknek erősen javasolt az évenkénti vastagbélszűrés.

 

Proktológiai szakorvosi vizsgálatra időpontot foglalhat telefonos ügyfélszolgálatunkon keresztül a +36 1 790 7070-es telefonszámon, vagy online!

 

Ismerje meg proktológusainkat:

Dr. Fehérvári Imre

Dr. Sipos Péter