Orvosaink

Elérhetőségek:
+36 1 790 7080
szuleszet@dunamedical.com

Szülésznő

Személyes bemutatkozás

Gyerekkorom óta tudtam, hogy mindenképp olyan munkát szeretnék végezni, amiben megélhetem az igazi hivatást. A gimnáziumi évek során, amikor megkérdezték, hogy mi szeretnék lenni, ha „nagy leszek”, számomra mindig az egészségügy, a gyógyítás és a segítségnyújtás jelent meg célként. Ha megláttam egy kismamát, mindig csodálattal töltött el, hogy a szíve alatt egy új kis élet növekszik. Amikor az érettségi izgalmaival kellett megküzdeni, feltettem magamnak a kérdést: mi az, ami boldoggá tesz és örömöt adhat. Ekkor döntöttem úgy, hogy nekem szülésznőnek kell lennem. Az egyetemi szülőszobai gyakorlatok folyamán tudtam igazán megélni ennek a szerepnek szépségét és örömét! Az első szülés élménye alkalmával, amikor megtapasztalhattam azt a meghittséget és családi „csodát”, akkor vált ez hivatássá, amit követni szeretnék.

Szakmai kíváncsiságomnak nem tudtam ellenállni, így az egyetem elvégzése után több évet egy magánklinika meddőségi centrumában dolgoztam. A párokkal közösen, együttműködve tanulhattam én is, és közben segítséget tudtam nyújtani egy-egy új kis élet megfoganásához. Ezek az évek még közelebb vittek a gyermekvállalás pontosabb hátteréhez.

Szülésznőként szeretnék újra részese lenni a kismamák és édesapák életének egyik legmeghatározóbb és talán legboldogabb pillanata megélésének, és segítségként, támaszként ott lenni.

Remélem, minél több kis családot ismerhetek meg itt a Duna Medical Center szülészeti központjában.

Nyelvtudás:
angol